Penészes fal

Falfestés és penészmentesítés házilag

Egy lakás folyamatos újítást, karbantartást igényel, ezért érdemes pár évente újrafesteni a falakat is, mellyel nemcsak a színeket erősíthetjük meg, hanem számos kórokozót tarthatunk távol otthonunktól. Ezen kórokozók legismertebb fajtája a penész, mely gyakran megkeseríti sok család életét. Mit tehetünk, ha nincs pénzünk szakemberre bízni a munkát, de szeretnénk teljes körű védelmet? Az alábbi leírásban segítünk megválaszolni a felmerülő kérdéseket.

Legegyszerűbb a dolgunk, ha a falunk jó állapotban van, tehát a korábban felvitt festék jól tapad. Ebben az esetben nincs szükség a fal előkészítésére, hiszen csak felületi penészünk van, így rögtön kezdhetünk a penészlemosással, amit a penészgátló falfestés követ.

Stabil alapozás: a fal előkészítése

Ha régebben kezelt felülettel állunk szemben, nagyon fontos a fal körültekintő előkészítése, mely során eltávolítjuk a szennyeződéseket, sószerű kivirágzásokat, durva kiálló szemcséket és érdességet, csiszolás és kaparás segítségével. Kaparásnál fontos a fal benedvesítése, a penésztelepek elpusztítása, ezzel ugyanis megelőzhetjük a spórák szétszóródását és az újabb fertőzéseket. Önmagunk védelmére használjunk porvédő maszkot kaparáskor, ami a szánk és orrunk elé téve ad védelmet a levegőbe kerülő anyagokkal szemben. Lehetőség van penészölő (fungicid) tartalmú alapozásra is, mellyel további védelmet biztosíthatunk a penész ellen. Ezt követően kerül sor a felületi egyenetlenségek tömítésére, tapaszolásra és glettelésre.

Problémásabb fal esetén lehet, hogy szükséges a felület kémiai átalakítása, az impregnálás (fal telítése, beeresztése), mélyalapozás, felületszilárdítás (vakolaterősítés), aminek szükségszerűségét legegyszerűbben szakember segítségével dönthetjük el. Kikérhetjük forgalmazó, vagy festőmester véleményét, valamint festékszaküzletben is készséggel fognak segíteni a felmerült kérdésekben.

A terület biztonságos előkészítése

Ahogy a falfestésnél, a penészmentesítés során is figyelnünk kell a szobában maradt berendezésekre. A felhasználandó szerek és festékek kárt okozhatnak, ha szabadon, fedetlenül hagyjuk tárgyainkat, ezért célszerű festő ragasztószalagot, járható vagy létrázható takarófóliát használni. Ritkán elegendő a hullámpapír beszerzése is erre a célra.

Miután tárgyainkat biztonságba helyeztük, következhet a régi festék eltávolítása acélkaparó és drótkefe segítségével, majd csiszolópapírral a fal egyenetlenségeitől szabadulhatunk meg. Régebbi téglafal esetén megeshet, hogy kaparás során a téglafalon lévő vakolat morzsalékosodni, porolódni kezd, melynél egyedüli megoldás a régi elöregedett, vagy salétromossá vált vakolat leverése egészen a téglákig, majd egy új vakolat felhúzása.

Körültekintő tájékozódás = spórolás

Porózus falak esetén a megnövekedett szívóhatás mély alapozók és telítő anyagok (impregnálás) segítségével csökkentetők, melyek színtelen, gyorsan száradó anyagok, emellett a fal természetes légzését is lehetővé teszik. Fontos a termékek jellemzőinek részletes áttanulmányozása, hiszen számos típus plusz tulajdonságokkal rendelkezik: erősítik a vakolatot, biztosítják a falfesték erősebb tapadását, emellett penészölő hatóanyagokat is tartalmazhatnak.

Ahogy a fent leírtakból is látszik, a penészmentesítő eljárás megkezdése előtt is érdemes tájékozódni a lehetőségekről hozzáértő szakember megkérdezésével, hiszen így időt és pénzt is spórolhatunk a tökéletes munka mellett.